Szókiróvó.
Hogyan
született meg?
Valamikor
régen, de legalábbis nem tegnap, találkoztam a rúnákkal.
Izgalmas
volt, hogy a kelták írásjelekkel jósóltak, hogy máig ismerik ezeket az ősi
jeleket, amik egyszerűek és olyan erőteljesnek éreztem őket, hogy meg akartam
tanulni őket. Kaptam is egy könyvet egy kedves ismerős leánytól, és elkezdtem
beleásni magamat a tanulmányozásába. De nem ment. Hiába tanultam meg a jelek
nevét, jelentését, mivel a nyelvet nem ismertem, ezért itt véget is ért a
lendületem. Aztán a könyv tulajdonosa rákérdezett, hogy hol állok a témában.
Mondtam neki, hogy megfeneklettem, mert nem tudok vele élő szöveget összehozni.
Mire Ő
-Miért ezzel
nyűglődsz? Miért nem a rovást tanulod meg?
-Hogy mit?
-Hát a
magyar rovást!
-Van olyan?
Halkan jegyzem
meg újból, hogy ez nem tegnap volt ám, és még nem volt annyira köztudott a
rovásnak még a létezése sem.
Szóval akkor
nekiszaladtam a dolognak, feltúrtam a netet (amikor elérhettem), és elindult
egy lavina. Merthogy elszégyelltem magam, ugyanis az én kedves ismerősöm, nevén
nevezve Dalma, már évekkel előbb megtanulta, mi több használta is a rovást,
konkrétan a gimiben már ezzel jegyzetelt. Csuda jófej, nem? Imádom a csajszit!
Szóval
nekiveselkedtem, beszereztem mindenféle tanító anyagokat. És megtanultam. Egy
kicsit. Nem túl nagy biztonsággal. De a sors nem hagyta jutalom nélkül az igyekezetemet,és olyan társaságokba sodort, ahol
sokkal többet tudtak erről a dologról. Sőt, a magyarságunkról is. És egyszer
csak ügy lett belőle. Hogy mások is tudják, hogy érezhessék, hogy „Magyarnak
lenni büszke gyönyörűség!”
Na de a
játék!
Lelkesedés
és szorgos gyakorlás, a rovásos szövegek keresése ellenére örökké elfelejtettem
a ritkábban használt jeleket, vagy csak idiótán összekevertem őket,de elegem
volt a munkafüzetek magolásából.
EGY JÁTÉK!
Az lenne a
legjobb! Amit az ember játszva tanul, az úgy is jön elő! Ki kéne találni valami
játékot. Mondjuk olyan szókirakósat. De milyen is az? Meg hogy is hívják?
Újabb
„kutatás”, és az első elképzelés: csinálok agyagból kockákat, rá írom a
rovásjeleket, és hajrá! De akkor állandóan kell egy puska. Az meg gáz. Hogy
örökké sillabizálnom kelljen? De van annak a kockának egy másik oldala is! Oda
meg szépen felírom a latinbetűket!
ÉS LŐN!
Elkészült,
megcsináltam, volt a kockákból jó sok. Nekünk (a barátomnak es nekem) tettszett.
De ez csak 2 ember. Másoknak vajon hogy működik?
Félbaráti
összejövetel,hagyományőrző elkötelezettséggel. A megbeszélés után elő a
játékot, egy kockás lapot, és indul a mandula!
Olyat
játszottunk, hogy magam se gondoltam volna! Először is kényelmetlenül hülyének éreztem
magam, mert csak 2-3 betűs szavakat bírtam kirakni, míg a többiek arattak. Na
ja, ők már játszottak screbble-vel! Hát úgy könnyű! Viszont játék közben
könnyesre röhögtük magunkat, ami ellensúlyozta a feszengésem.
Kb. két hét
múlva Pisti barátunk a társaságból felhívott:
-Ági, ezt a
játékot meg kell csinálnod! Képzeld, megvettem az Egri csillagok róvott
változatát, és alig kellett puskát elővennem, mert olyan jól emlékeztem a
jelekre, pedig azelőtt csak kb. 4-5-t tudtam magabiztosan!
Na, innentől
lett igazán ügy, és beindult az agyvihar, és...
LETT AMI
LETT. A Szókiróvó!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése