SZÓKIRÓVÓ

Miért olyan, amilyen?

Amikor eldőlt, hogy meg kell csinálnunk, mert JÓ(!), beindítottam az agyvihart.

Hogy nézzen ki? Mekkora legyen? Milyen legyen a táblája? Na és miből? És mennyiből tudjuk kihozni?

Az elsődleges kérdés az volt, hogy székely vagy Forrai rovás-ábécé? Őszinte leszek, számomra nem sokáig volt kérdés, hiszen minden korosztálynak szántam, és egy gyerkőcöt bekavarni a székely ábécével...hát nem ajánlatos. Adott volt tehát, hogy az akkor már a szabványosítás útján járó Forrai féle jelkészletet használjam, még ha több jel is van benne, mint a székelyben.

És hogyan nevezzem? Rovás-scrabble? Brrrrr! Különben sem az. Ez a szókirakó rovásos változata. Vagy valami olyasmi. Volt vagy tucatnyi név, ami felmerült bennem, de aztán megbeszéltem, főleg a kispárnámmal, és nagyon demokratikusan eldöntöttem, hogy Szókiróvó legyen a gyermek neve!

 Aztán ne legyen már angol! A rovás annyira magyar, olyan ősi, hogy az a túlbonyolított tábla, ami a screbbleben van, nem illik hozzá. Einstein papa is azt mondta, hogy az igazán nagyszerű dolgok egyszerűek! Mi pedig amúgy is pentatonra (öt hangú skála) vagyunk teremtve! (Genetikailag feltérképezve a világot a magyar vagy szkíta vagy nem tudom, minek is nevezzem genomok a pentaton népdalok népeiben lelhetők fel , pl. skótok, japánok.Ők a rokonaink.)

Aztán legyen szép is. Legyen jó ránézni, és ha vidám is, az még jobb. Tehát öt szín,max. öt pont, akár betű akár helyi értékről legyen szó. És a színek beszéljenek, vagyis 5 féle szín=5 féle pontszám. És ennyi.

Az sem nagyon tettszett, hogy egy csomó betűből csak egy db. legyen. Nem kínozni akarom én a játszókat, hanem segíteni! Így lett, hogy minimum 2 db. van a zsákban minden betűből.Így majdnem másfélszer annyi kocka lett a játékban, mint a screbbleben.

Kellett játékszabály is. Hát lestem. Elő a screbble, és aztán jól átírtam, vagyis rászabtam a pentatóniára. Egyszerűbb lett,a színekkel vizuális mankót adtam a helyi és a betű értékek kiszámolásához. És nincsenek benne durva többszörözések; ne már a szerencsén múljon, hogy valaki nyer e vagy sem! Viszont a ragozást kifejezetten javaslom. Ez annyira tipikusan magyar nyelvi sajátosság, no és itt már lehet többszörözni, ha már letett szóhoz illesztünk egy kurta kis igekötőt, akár.

Aztán a kockák. Az elsők teljesen szögletesek voltak. De ez olyan...barátságtalan. Legömbölyített sarkok kellenének. Na de darabonként gömbölygetni...nem túl jó játék! A barátom készített nekem egy szaggató-kinyomó formát, amivel ugyan egyenként kell kiszaggatnom az agyaglapból a kockákat, de kellemes fogása és formája lett így.

A doboz. Ez lett az egész játék legnagyobb buktatója. Az első dobozokat elvállalták, némi csetlés-botlás után tökéletesen el is készítették, aztán amikor szerettem volna még 20-25 darabot készíttetni, nemet mondtak. Mert nem éri meg, és ők most mással vannak elfoglalva.

Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagyuraknak varrja.

Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!

(Móra Ferenc: A cinege cipője)

 Ugyanis az asztalosok nem állnak le néhány darabért dobozokat készíteni. Én azt gondoltam, hogy ott van a műhelyben minden szerszám, nem olyan nagy dolog megcsinálni. De tévedtem.És most meg vagyok lőve: vagy egy nagy összeget teszek bele, hogy az asztalosnak megérje, de hova teszem azt a sok dobozt? Vagy hagyom elmúlni az egészet. Úgyis annyi meló van vele, szinte mindent én csinálok, másnak bérmunkára kiadni nem tudom, mert annyit nincs pofám kérni érte, hogy másnak elfogadható díjat tudjak adni belőle.

Így vagyok hát most.Cipő nélküli cinege lettem.

Van még 2-3 doboz, és vége. Legalábbis egy időre.

De akkor mi lesz az ÜGY-gyel?

SZÓKIRÓVÓ

Miért olyan, amilyen?

Amikor eldőlt, hogy meg kell csinálnunk, mert JÓ(!), beindítottam az agyvihart.

Hogy nézzen ki? Mekkora legyen? Milyen legyen a táblája? Na és miből? És mennyiből tudjuk kihozni?

Az elsődleges kérdés az volt, hogy székely vagy Forrai rovás-ábécé? Őszinte leszek, számomra nem sokáig volt kérdés, hiszen minden korosztálynak szántam, és egy gyerkőcöt bekavarni a székely ábécével...hát nem ajánlatos. Adott volt tehát, hogy az akkor már a szabványosítás útján járó Forrai féle jelkészletet használjam, még ha több jel is van benne, mint a székelyben.

És hogyan nevezzem? Rovás-scrabble? Brrrrr! Különben sem az. Ez a szókirakó rovásos változata. Vagy valami olyasmi. Volt vagy tucatnyi név, ami felmerült bennem, de aztán megbeszéltem, főleg a kispárnámmal, és nagyon demokratikusan eldöntöttem, hogy Szókiróvó legyen a gyermek neve!

 Aztán ne legyen már angol! A rovás annyira magyar, olyan ősi, hogy az a túlbonyolított tábla, ami a screbbleben van, nem illik hozzá. Einstein papa is azt mondta, hogy az igazán nagyszerű dolgok egyszerűek! Mi pedig amúgy is pentatonra (öt hangú skála) vagyunk teremtve! (Genetikailag feltérképezve a világot a magyar vagy szkíta vagy nem tudom, minek is nevezzem genomok a pentaton népdalok népeiben lelhetők fel , pl. skótok, japánok.Ők a rokonaink.)

Aztán legyen szép is. Legyen jó ránézni, és ha vidám is, az még jobb. Tehát öt szín,max. öt pont, akár betű akár helyi értékről legyen szó. És a színek beszéljenek, vagyis 5 féle szín=5 féle pontszám. És ennyi.

Az sem nagyon tettszett, hogy egy csomó betűből csak egy db. legyen. Nem kínozni akarom én a játszókat, hanem segíteni! Így lett, hogy minimum 2 db. van a zsákban minden betűből.Így majdnem másfélszer annyi kocka lett a játékban, mint a screbbleben.

Kellett játékszabály is. Hát lestem. Elő a screbble, és aztán jól átírtam, vagyis rászabtam a pentatóniára. Egyszerűbb lett,a színekkel vizuális mankót adtam a helyi és a betű értékek kiszámolásához. És nincsenek benne durva többszörözések; ne már a szerencsén múljon, hogy valaki nyer e vagy sem! Viszont a ragozást kifejezetten javaslom. Ez annyira tipikusan magyar nyelvi sajátosság, no és itt már lehet többszörözni, ha már letett szóhoz illesztünk egy kurta kis igekötőt, akár.

Aztán a kockák. Az elsők teljesen szögletesek voltak. De ez olyan...barátságtalan. Legömbölyített sarkok kellenének. Na de darabonként gömbölygetni...nem túl jó játék! A barátom készített nekem egy szaggató-kinyomó formát, amivel ugyan egyenként kell kiszaggatnom az agyaglapból a kockákat, de kellemes fogása és formája lett így.

A doboz. Ez lett az egész játék legnagyobb buktatója. Az első dobozokat elvállalták, némi csetlés-botlás után tökéletesen el is készítették, aztán amikor szerettem volna még 20-25 darabot készíttetni, nemet mondtak. Mert nem éri meg, és ők most mással vannak elfoglalva.

Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagyuraknak varrja.

Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!

(Móra Ferenc: A cinege cipője)

 Ugyanis az asztalosok nem állnak le néhány darabért dobozokat készíteni. Én azt gondoltam, hogy ott van a műhelyben minden szerszám, nem olyan nagy dolog megcsinálni. De tévedtem.És most meg vagyok lőve: vagy egy nagy összeget teszek bele, hogy az asztalosnak megérje, de hova teszem azt a sok dobozt? Vagy hagyom elmúlni az egészet. Úgyis annyi meló van vele, szinte mindent én csinálok, másnak bérmunkára kiadni nem tudom, mert annyit nincs pofám kérni érte, hogy másnak elfogadható díjat tudjak adni belőle.

Így vagyok hát most.Cipő nélküli cinege lettem.

Van még 2-3 doboz, és vége. Legalábbis egy időre.

De akkor mi lesz az ÜGY-gyel?

Hogyan született a Szókiróvó

Szókiróvó.

Hogyan született meg?

Valamikor régen, de legalábbis nem tegnap, találkoztam a rúnákkal.

Izgalmas volt, hogy a kelták írásjelekkel jósóltak, hogy máig ismerik ezeket az ősi jeleket, amik egyszerűek és olyan erőteljesnek éreztem őket, hogy meg akartam tanulni őket. Kaptam is egy könyvet egy kedves ismerős leánytól, és elkezdtem beleásni magamat a tanulmányozásába. De nem ment. Hiába tanultam meg a jelek nevét, jelentését, mivel a nyelvet nem ismertem, ezért itt véget is ért a lendületem. Aztán a könyv tulajdonosa rákérdezett, hogy hol állok a témában. Mondtam neki, hogy megfeneklettem, mert nem tudok vele élő szöveget összehozni. Mire Ő

-Miért ezzel nyűglődsz? Miért nem a rovást tanulod meg?

-Hogy mit?

-Hát a magyar rovást!

-Van olyan?

Halkan jegyzem meg újból, hogy ez nem tegnap volt ám, és még nem volt annyira köztudott a rovásnak még a létezése sem.

Szóval akkor nekiszaladtam a dolognak, feltúrtam a netet (amikor elérhettem), és elindult egy lavina. Merthogy elszégyelltem magam, ugyanis az én kedves ismerősöm, nevén nevezve Dalma, már évekkel előbb megtanulta, mi több használta is a rovást, konkrétan a gimiben már ezzel jegyzetelt. Csuda jófej, nem? Imádom a csajszit!

Szóval nekiveselkedtem, beszereztem mindenféle tanító anyagokat. És megtanultam. Egy kicsit. Nem túl nagy biztonsággal. De a sors nem hagyta jutalom nélkül az igyekezetemet,és olyan társaságokba sodort, ahol sokkal többet tudtak erről a dologról. Sőt, a magyarságunkról is. És egyszer csak ügy lett belőle. Hogy mások is tudják, hogy érezhessék, hogy „Magyarnak lenni büszke gyönyörűség!”

Na de a játék!

Lelkesedés és szorgos gyakorlás, a rovásos szövegek keresése ellenére örökké elfelejtettem a ritkábban használt jeleket, vagy csak idiótán összekevertem őket,de elegem volt a munkafüzetek magolásából.

EGY JÁTÉK!

Az lenne a legjobb! Amit az ember játszva tanul, az úgy is jön elő! Ki kéne találni valami játékot. Mondjuk olyan szókirakósat. De milyen is az? Meg hogy is hívják?

Újabb „kutatás”, és az első elképzelés: csinálok agyagból kockákat, rá írom a rovásjeleket, és hajrá! De akkor állandóan kell egy puska. Az meg gáz. Hogy örökké sillabizálnom kelljen? De van annak a kockának egy másik oldala is! Oda meg szépen felírom a latinbetűket!

ÉS LŐN!

Elkészült, megcsináltam, volt a kockákból jó sok. Nekünk (a barátomnak es nekem) tettszett. De ez csak 2 ember. Másoknak vajon hogy működik?

Félbaráti összejövetel,hagyományőrző elkötelezettséggel. A megbeszélés után elő a játékot, egy kockás lapot, és indul a mandula!

Olyat játszottunk, hogy magam se gondoltam volna! Először is kényelmetlenül hülyének éreztem magam, mert csak 2-3 betűs szavakat bírtam kirakni, míg a többiek arattak. Na ja, ők már játszottak screbble-vel! Hát úgy könnyű! Viszont játék közben könnyesre röhögtük magunkat, ami ellensúlyozta a feszengésem.

Kb. két hét múlva Pisti barátunk a társaságból felhívott:

-Ági, ezt a játékot meg kell csinálnod! Képzeld, megvettem az Egri csillagok róvott változatát, és alig kellett puskát elővennem, mert olyan jól emlékeztem a jelekre, pedig azelőtt csak kb. 4-5-t tudtam  magabiztosan!

Na, innentől lett igazán ügy, és beindult az agyvihar, és...

LETT AMI LETT. A Szókiróvó!